Követés

Akik már hallottak a BMM módszerről!

 

image

„A módszer kiválóan megalapozott és a gyakorlatban bizonyított! Úgy gondolom, hogy olyan megoldással szolgál, amely nagyon sokat segítenek a mindennapi pedagógiai helyzetek és fejlesztési feladatok megoldásához.
Nagyon jó benyomást tett rám.”

Prof. dr. habil.
Pukánszky Béla

image

„Béres Mária kidolgozott egy komplex gyógypedagógiai-gyakorlati programot. A programot gyógypedagógiai osztályokon alkalmazza évek óta. Ahogy az elvekből adódik: egyéni utakat és időkeretet „járnak be” a gyerekek, folyamatos cselekvéssel, maximális aktivitással, hiszen a terem, a berendezés és a sajátos, tanulást segítő eszközök erre ösztönzik a gyerekeket. (..) Munkáját terjesztésre alkalmasnak is, és szükségesnek is találom.”

Dr. Bakonyi Anna
közoktatási szakértő

image

„Minden gyermeknek szabadságra és emberségre van szüksége a fejlődésükhöz.
Ezt az alapigazságot Béres Mária nemcsak felfedezte, nemcsak beszélt róla, hanem munkája alapjává is tette. Ez magyarázza nagyszerű eredményeit. Remélem sok követőt talál és nevel.”

Fóti Péter
Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület alapítója

image

Béres Mária - Marcsi - hisz abban a mindannyiunkban ott szunnyadó, felébresztésre váró lényben, amelyik akkor is önálló, autonóm, ha testi vagy más akadályok miatt nem tud megnyilvánulni. Megtanulta a szabad tevékenységben önmaga kibontakoztatására törekvő gyerek tiszteletét. Módszereivel minden gyermeket megsegíti az érzékszervek erősítésétől a problémákat megoldó gondolkodásig. A megvalósításban Marcsi módszere egyéni, eredeti, a környezet adta lehetőségekhez - és az egyes gyerekekben adott lehetőségekhez - szabott, ez sikerének titka. Sok értő követőt, tanítványt kívánok neki.

Vekerdy Tamás
gyermekpszichológus

image

Szeretettel ajánlom mindenkinek a figyelmébe Béres Mária módszerét, mely tudományos alapokon nyugvó (Montessori pedagógiájára épülő), a modern eszközöket is használó, sikeres fejlesztés. Nem vagyunk egyformák. A ránk bízott gyermekek sem azok. A világ is változik. Vannak alapelvek, mint a gyermek tisztelete és még sok más, ami meghatározza a pedagógiánkat. És vannak, amiben változnunk kell. Nyitottabban, rugalmasabban, szabadabban gondolkodni a pedagógiáról, a gyerekekről. A tanulásról. A segítésről. A jól segítő pedagógusról. Béres Mária képzésén ehhez kaphatnak muníciót a résztvevő pedagógusok. Olyan tudásra tehetnek szert, amire ma minden pedagógusnak nagy szüksége van.

L. Ritók Nóra

image

Béres Mária Montesszori nyomán kidolgozott módszere teljesen lenyűgözött és meggyőzött.
Először csak képeken láttam eszközeit, csoportjának munkáját, de 2010 tavasza óta rendszeresen hospitálok osztályában. A saját szememmel láthatom a „csodát”.
Halk zene, esztétikus, családias környezet, természetes tanulási helyzetek. Csendben, és fáradhatatlanul tevékenykedő gyerekek, akik szabadon választanak eszközt, öntevékenyek, egymástól is tanulnak, nagyon jól fejlődnek...tapasztalom, mert szakemberként jól ismerem a lehetőségeket. A tanulók mosolyogva, a legnagyobb örömben tanulnak. Rend van a munkájukban, kitartás, a tanulás szeretete.

Pál-Horváth Rita
gyógypedagógiai tanár,
szaktanácsadó, közoktatási szakértő

 

 

Interested? Want to try Hexeris?

Download
 

 

Publikációim 

"Az élet olyan, mint a kerékpározás. 
Állandóan mozgásban kell lennünk, hogy egyensúlyban legyünk."

/Albert Einstein/

 


"Esőember" újságcikk 1.

"Esőember" újságcikk 2.

www.anyanyelv-pedagogia.hu

www.aosz.hu

www.haon.hu

Down világnap - 2013.03.21


Tanító Módszertani folyóirat

XLV. évfolyam. 2007. május
Montessori módszer értelmileg akadályozott gyermekek nevelésében 
1. rész
XLV. évfolyam. 2007. június
Montessori módszer értelmileg akadályozott gyermekek nevelésében 
2. rész
XLV. évfolyam. 2007. november
A matematikai gondolkodás fejlesztése értelmileg akadályozott gyermekek nevelésében 1. rész
XLV. évfolyam. 2007. december
A matematikai gondolkodás fejlesztése 2. rész
XLV. évfolyam. 2008. október
Montessori módszerrel a debreceni Bárczi suliban

Montessori műhely

2007 / 1 
Hogy könnyebb legyen, akiknek nagyon nehéz 
2007 / 2
Értelmileg sérült gyermekek nevelése, tegyük könnyebbé mindennapjaikat
2008 / 1
Földgömb? Térkép? Miért ne?
2008 / 2
Szeretem a kihívásokat
2011. / 2.
Sérült gyermekek mindennapjai képekben

Óvodai nevelés

LX. Évfolyam 2007.december. 10. 
Hogy könnyebb legyen a sérült gyermekekkel

Köznevelés

63. évfolyam. 19. szám 2007. május 11
Montessori módszerrel
67. évfolyam 22-23 szám. 2011. június. 3.
Szükség van-e a pedagógusok módszertani kultúrájának a megújulására?

Esőember

XII. évfolyam 1.
Tegyük könnyebbé a tanulást Montessori módszerével

 

A BMM módszerről képekben